Előző posztunkban azzal foglalkoztunk, hogy a cégalapítás során házipénztárba lenyilatkozott összeget, a bejegyzéstől számított 8 napon belül a frissen nyitott pénzforgalmi számlára be kell fizetni.…
Szinte minden cégalapító tudja, hogy a cégalapítás során lehetősége van arra, hogy ügyvéd előtt nyilatkozzon arról, hogy egy adott összeget – pénzbeli hozzájárulást – a…
Nagyon sok ügyfél kérdezte már, illetve sokan vetették fel azt az esetet, amikor adni akartak valakinek „banki aláírási jogot”, és nem tudták eldönteni, hogy kell-e…
Megjelentek az új Ptk-hoz kapcsolódóan a korábbi társasági szerződésminták helyére születő új társasági szerződésminták. Ez még nem a nagyközönségnek szóló hír. A rendelet megalkotására a…