
Az induló vállalkozások – legyen az egyéni vállalkozás vagy társaság (kft, bt stb) – egyik legnagyobb problémája a tőkeellátottság hiánya, nem megfelelő volta. Magyarán nincs pénze, elég pénze a vállalkozni vágyó személyeknek arra, hogy az kellő anyagi alapot nyújtson a vállalkozásuk elindulásához. Közkedvelt, és leginkább jó megoldás ilyen helyzetben a vissza nem térítendő támogatás igénybevétele. Szerencsés helyzetben vannak mind a vidékiek, mind pedig a pest megyei, budapesti kezdő vállalkozók, ugyanis mindkét helyen kiírtak pályázatot vissza nem térítendő támogatásra.
Cikkünkben utóbbival, tehát a pest megyei, budapesti pályázattal foglalkozunk.
A pályázat címe: Vállalkozó Start program.
A programban, mint ahogy fent írtunk, részt vehetnek mind 18-30 év közötti, mind 30 feletti olyan személyek, akik:
– sem oktatásban, sem képzésben nem vesznek részt, nem számítanak diáknak, továbbá nem dolgoznak (inaktívak) regisztrált álláskeresők. Valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál közvetítést kérőként nyilvántartásba vett megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesülő 18-30 év közötti fiatalok.
A pályázónak nem lehet más gazdasági társaságban többségi tulajdona, valamint más társaságban nem lehet vezető tisztségviselő.
Az igényelhető maximális vissza nem térítendő támogatás mértéke: 4.573.800 forint.
A megítélhető támogatás maximum az adott vállalkozói projekt összes költségének 100%-a lehet.
Előleg is igényelhető melynek mértéke maximum 50 %. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó elszámolható költség összege maximum 3.267.000 forint lehet.
A támogatás igénylésének folyamata:
- az első szakaszban a jelentkezőknek részt kell venniük egy felkészültséget és motivációt mérő teszten és elbeszélgetésen, 90 órás vállalkozói képzésen és ezzel összefüggő tanácsadáson. Ennek sikeres elvégzése után a jelentkezőknek üzleti tervet kell készíteniük, melyet egy bizottságnak jóvá kell hagynia.
- A második szakaszban részesülhetnek a korábban elfogadott üzleti tervvel rendelkezők a támogatott összegben. (max. 4.578.000 forint ).
Amennyiben ön nem rendelkezik pest megyei, budapesti bejelentett lakcímmel, lehetősége van pályázni a GINOP-5.1.9 keretében ugyancsak vissza nem térítendő támogatásra.