Egy cég megalapításakor több fontos, hosszútávra vonatkozó döntést kell meghoznunk.
Azonban még így is előfordulhat, hogy változás következik be egy cég életében, kezdve a kisebb adatok módosulásától egészen a nagyobb, a cég egészét érintő változásokig.
Ide tartozhat a cégnév vagy a tevékenységi kör megváltoztatása, az ügyvezető vagy a tagok adatainak változásai, illetve a felügyelőbizottsághoz, esetleg a könyvvizsgálóhoz kötődő módosítások, netán jogi kikötések változásai.
Amennyiben bármiféle változtatásra kerül sor a cégjegyzékbe bejegyzett adatokban, akkor a létesítő okiratot is módosítani kell, belefoglalva az új adatokat a formanyomtatványokba.
Ezután egy elektronikus aláírással ellátott kérelemben kell kérvényezni a cégbíróságnál az adatok átvezetését a cégjegyzékbe.
De milyen részleteket érdemes tudni a cégmódosítással kapcsolatban?
A cégmódosítás menete
A cégmódosítással kapcsolatos teendők elsőre igen bonyolultnak tűnhetnek, azonban mi segítséget tudunk nyújtani minden lépésben.
A módosítást alapvetően változásbejegyzési eljárás keretében az illetékes cégbíróságnak kell bejelenteni, a változást követő 30 napon belül.
A cégmódosítás olyan polgári nemperes eljárás, amely elektronikus úton végezhető, és amelynél a jogi képviselet kötelező, tehát ügyvédet kötelezően meg kell bízni. (vagy jogtanácsost)
A bejegyzési kérelem esetén ellenben szükség van bizonyos mellékletek beadására is, melyeket egyben, egy példányban kell benyújtani (szintén elektronikus úton).
De hogy működik ez a gyakorlatban?
Székhelyváltoztatáskor például szükség van az új székhely tulajdonlapjának hiteles másolatára vagy adott esetben a székhely bérleti szerződésére, illetve a tulajdonos hozzájáruló nyilatkozatára, de ezt elég az eljáró jogi képviselőnek látnia, ellenőríznie, a cégbírósághoz ezt már nem kell beküldeni.
Ezen felül mellékelni kell az eljáráshoz kötődő díjak megfizetéséről szóló elektronikus igazolást is. Ez illeték és közzétételi költségtérítést szokott lenni.
Emellett elengedhetetlen egy ügyvéd segítsége is a cégmódosítás folyamata során, aki átalakítja a dokumentumokat elektronikus okiratok formájában, hitelesíti azokat, illetve ő kapja meg az eljárás során hozott végzések eredményét is.
A cégmódosításkor felmerülő költségek
Először is, fix költségként kell számolni a 15.000 forintos illetékkel és a 3000 forintos közzétételi díjjal. Ezeknek az összege ritkább esetben lehet magasabb is.
A cégmódosításkor fizetendő anyagi terhek nagy részét az ügyvédi munkadíj teszi ki.
Ebben a munkadíjban benne van minden díj, így például:
- a cégjogi tanácsadás;
- a cégbírósági ügyintézés;
- a cégiratok elkészítésének, ellenjegyzésének;
Fontos, hogy amennyiben a vállalkozás tisztségviselői nem jelentik be a változást, akkor a hatályos cégbíróság és cégmódosítási törvény szerint 50.000 forinttól akár 900.000 forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak a vállalkozásra.
Éppen ezért fontos minden változást időben jelezni a cégbíróságnak, hogy elkerüljük ezeket a plusz költségeket.