Milyen feltételekkel lehet valaki egyéni vállalkozó?

Milyen feltételekkel lehet valaki egyéni vállalkozó?

Arról már többször is szó volt, hogy maga a cégalapítás egy meglehetősen egyszerű folyamat, és az igazat megvallva egyéni vállalkozóvá válni nem túl bonyolult az ügyfélkapun keresztül.

Annak érdekében, hogy azért mégse legyen annyira könnyű egyéni vállalkozóvá válni, és ne tehesse meg bárki, a jogalkotók által meg lett fogalmazva néhány olyan szabály, illetve előírás, amelynek mindenképpen meg kell felelni, hogyha valaki ezzel a vállalkozási formával szeretne élni.

Meg vannak határozva bizonyos formai, tárgyi, valamint személyi feltételek is a követelmények között.

Lépések az egyéni vállalkozás felé

Nem kell megrettenni ezektől a jogszabályoktól, hiszen egyáltalán nem lehetetlen megfelelni nekik, de ehhez tisztában kell lenni azzal, hogy ki számít egyáltalán egyéni vállalkozónak.

Az olyan személyt nevezzük egyéni vállalkozónak, aki vagyonszerzési céllal végez üzleti tevékenységet, a kockázatvállalás felelőssége az övé, és ezzel együtt folyamatos gazdasági tevékenységet végez.

A következő négy feltételnek kell ehhez megfelelnie az adott személynek:

  • rendelkezzen magyar állampolgársággal,
  • rendelkezzen Európai Uniós állampolgársággal,
  • szabad mozgásának jogát Magyarországon gyakorolja,
  • letelepedett személy esetén rendelkezik érvényes tartózkodási engedéllyel, amivel Magyarországon tartózkodhat.

Nos, ennek a négy feltételnek valószínűleg nem nehéz megfelelni, de számolni kell még néhány kikötéssel, amelyek ha helytállóak ránk nézve, akkor nem lehetünk egyéni vállalkozók.

Milyen akadályok állhatnak egy egyéni vállalkozás útjába?

Ilyen kizáró ok lehet, ha az adott személy kiskorú vagy a cselekvőképessége tekintetében gondoskodásra van szüksége.

Az sem ígér jó kilátásokat, hogyha az illető jogerősen van szabadságvesztésre ítélve bűncselekmény elkövetése miatt.

Emellett olyan személy sem élhet az egyéni vállalkozói lehetőséggel, aki korlátlanul felel a vagyonával egy másik gazdasági társaságban.

Továbbá, akit eltiltottak a foglalkozáskörétől, vissza lett vonva a vállalkozói igazolványa, vagy van bármilyen adótartozása.

Mire kell figyelni a jogszabályoknál?

Arra is figyelni kell, hogy bizonyos tevékenységi körök engedélyhez kötöttek; az ehhez tartozó lista online elérhető.

Ezenkívül arra is ügyelni kell, hogy amennyiben engedélyköteles tevékenységikör mellett döntünk, akkor meg kell felelni azoknak a követelményeknek, amelyek a jogszabályban meg vannak határozva, vagy pedig szükségünk lesz egy olyan személyre, akit mi foglalkoztatunk és aki megfelel az előírásoknak.

Alapozza meg tudatosan a jövőjét!

Alapozza meg tudatosan a jövőjét!

Ahhoz, hogy egy vállalkozás sikeressé váljon fontos, hogy tudatos döntések sorozatára épüljön már az első lépésektől kezdve.

Főleg a folyamat elején rengeteg kisebb-nagyobb feladattal kell egy cégvezetőnek szembenéznie, legyen szó akár egyéni vállalkozásról, akár más cégformáról.

Ehhez az is hozzátartozik, hogy igénybe veszünk olyan szolgáltatásokat, amelyek megkönnyítik a cégalapítás és a vállalkozás vezetés kezdeti lépéseit és a későbbi működését is.

Szabaduljon meg a céges adminisztráció egy részétől és vegye igénybe szakértelmünket cégalapítás és székhelyszolgáltatás terén!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÁRCSÁZOM