Amit az iparűzési adóról tudni kell

Amit az iparűzési adóról tudni kell

Amit az iparűzési adóról tudni kell

A vállalkozók számára nem idegen fogalom az iparűzési adó.

Aki viszont most még a cégalapítás előtt áll, annak lényeges, hogy tudja milyen jellemzői vannak ennek az adózási formának, illetve pontosan mit is érdemes tudni róla.

Az IPA, vagyis iparűzési adó egy olyan rendhagyó adónem, amelyet az adott vállalkozás székhelyének felelős önkormányzata regionális alapon szedhet be.

Ennek az összegnek a nagyságát az adott önkormányzat határozhatja meg.

Ennek az adóformának van ideiglenes és állandó formája is, attól függően, hogy a vállalkozás telephelye, székhelye állandó jelleggel üzemel-e vagy nem.

Viszont az a vállalkozó köteles megfizetni az IPA-t, aki jövedelmet szerez az adott településen folytatott munkájáért, és ennek a tevékenységnek az időtartama a 30 napot átlépi.

Mikor kell IPA-t fizetni?

Az adott cég nettó árbevétele alapján számítják az IPA alapját.

Ebből a nettó bevételből vonódnak le a következő tételek:

  • ELÁBÉ, vagyis az eladott áruk beszerzési értéke,
  • az alvállalkozói teljesítések értéke,
  • a közvetített szolgáltatások értéke,
  • a kutatások, kísérleti fejlesztések költségei,
  • valamint az anyagköltség.

A járványhelyzetet megelőzően egységesen 2%-ban lett maximalizálva az országos szabályozás alapján az adó mértéke, viszont 2021-től kezdődően az adó mértékének felső határa 1% lehet, ami a mikro-, kis- és középvállalkozásokat érinti.

Ez alapján a kedvezmény az adott cég nettó árbevételéhez kapcsolódik, ami 4 milliárd forintnál nem lehet több.

Vagyis a 2021-ben indult vállalkozásoknak már ezzel a mértékkel kell számolniuk, illetve még egyes jogi személyeknek, mezőgazdasági őstermelőknek vagy egyéni vállalkozóknak.

Mentességet élvező személyek és területek

Azonban nem kell IPA-t fizetnie az értékesítő és beszerző szövetkezeteknek, egyes ingatlanbefektetési társaságoknak, valamint néhány vállalkozásnak, akiket az önkormányzat részesít adómentességben.

Van többféle kedvezmény is az iparűzési adó befizetési kötelezettségének megkönnyítésére a cégek és vállalkozók számára.

Ezenkívül vannak még olyan települések, ahol 0% az IPA, tehát mentesítve vagyunk ennek az adónak a fizetése alól.

Egy nagyobb, akár milliárdos forgalommal bíró cég esetében ez a tény jelentős engedményeket jelenthet.

Magyarországon több, mint 300 olyan település van, ahol nincs iparűzési adó fizetési kötelezettség.

Ilyen például Újlengyel is, ahol cégünk révén székhelyszolgáltatás is igénybevehető.

Budapest és Újlengyel – a megfelelő székhelyválasztás

Budapest és Újlengyel – a megfelelő székhelyválasztás

Amennyiben cégalapítás előtt állunk, mindenképp érdemes megfontolni Újlengyelt is, mint székhely, mivel itt a vállalkozók körülbelül 30 éve hagyhatják figyelmen kívül az IPA fizetését, ami jelentős spórolásnak számít.

Ettől függetlenül persze Budapesten is érdemes elgondolkodni, mint lehetséges opció.

Itt persze nem lehet megúszni az iparűzési adó fizetését, és annak mértékét, mivel nagyvárosról van szó, az adott kerület önkormányzata szabja meg minden esetben.

De persze annak is megvannak a maga előnyei, ha Budapest mellett tesszük le a voksunkat.

Bármelyik lehetőséget is választja, cégalapítás tekintetében számíthat ránk, hiszen több mint 10 éves tapasztalattal állunk a rendelkezésére.

Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÁRCSÁZOM